Intézményünkben fontosnak tartjuk, hogy olyan gyerekek érkezzenek hozzánk, akiknek szülei fontosnak tartják érzelmi életükben a környezettudatos magatartást, a környezet szeretetét, megóvását, ebben a munkánkban segítőtársaink lennének. Nagyon fontosnak tartjuk a gyermekek bizonyos mértékű önállóságát az alapvető szükségletek kielégítésében (szobatisztaság, mosdó, WC használat, étkezés, a víz, a mindennapos ételek ismerete).
Az integráció mindenkire vonatkozik!
Ez azt jelenti, hogy nem csak nemcsak a fogyatékkal élő gyermekeket kell, „átnevelni" hogy beilleszkedjenek a többségi csoportba, hanem az ép fejlődésmenetű gyermeknek legalább annyira meg kell tanulnia az alkalmazkodást.
A fogadó és beilleszkedő fél számára ez alkalmazkodást tesz szükségessé, s egyaránt jelenti: adni és kapni.
Az óvodában integrálás kritériumai:
Programunk elkészítésénél és a módosításánál is az eddigi eredményeinkre, pedagógiai törekvéseinkre és a helyi sajátosságokra támaszkodtunk, valamint lehetőség szerint figyelembe vettük a szülők, a klientúra igényeit, elvárásait is. A program módosításához az alapot az Óvodai nevelés országos alapprogramja és az eddig használt saját helyi nevelési programunk adta.
Az óvodánkban megtalálható értékeket és a jól működő gyakorlatot állítottuk középpontba, és ezt öltöztettük fel - „a fejlődő gyermeki személyiség szükségleteinek megfelelően" - úgy, hogy a gyermek és felnőtt egyaránt komfortosan érezze magát. Óvodánk arculatát közösen kialakított pedagógiai programunkban határoztuk meg, mely az egységes szemléletet biztosítja számunkra. Az óvodapedagógusok változatos érdeklődése, mentalitása, módszertani kultúrája, pedig a változatosságot, egyediséget viszi a csoportok életébe.
A szeretetteljes, elfogadó, megértő magatartás a harmonikus, biztonságot sugárzó derűs légkör, továbbá a magas színvonalú nevelőmunka megteremtésével segítjük elő „gyermekeink személyiségének minél teljesebb kibontakoztatását", szem előtt tartva a „gyermekeket megillető különleges védelmet" alkalmazkodva a sajátos nevelési igény típusához az eltérő mértékekhez az egyéni fejlődési sajátosságokhoz.
Nevelésünk alapja, hogy az ember egyedi, mással nem helyettesíthető individuum, és szociális lény egyszerre. A különböző pedagógiai, pszichológiai irányzatok közös tézise és saját hitvallásunk is, hogy a gyermek fejlődő személyiség, fejlődését genetikai adottságok, az érés sajátos törvényszerűségei „életkoronként és egyenként változó testi-lelki szükségletek", a spontán és törvényszerűen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg.
Szimmetrikus partnerkapcsolat kialakítására törekszünk, melyben mindig a gyermek érdekeit tartjuk szem előtt az alapprogramban meghatározott nevelő, személyiségfejlesztő, szociális, óvó-védő funkciókat alapul véve.
Életvitelünkkel, erkölcsiségünkkel, felkészültségünkkel modellt nyújtunk, értékeket közvetítünk. Szükségesnek tartjuk meghatározni pedagógusaink kívánatos attitűdjét, stílusát és azt, hogy mely sajátos értékeket kívánunk közvetíteni.
Programunkban az anyanyelvi nevelés sajátos szerepet játszik. Sajátos, mert a Program célkitűzéseinek megvalósításához az anyanyelvi nevelés olyan folyamatossága szükséges, amely az egész óvodai életre kiterjed. Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek belép az óvodába, addig a pillanatig, amíg elhagyja azt, az anyanyelvi - kommunikációs nevelés minden percben jelen van.
Mindent átfogó jellege miatt egységben is tárgyaljuk, a megvalósulást - megvalósítást állandó kontinuitásban értelmezve
Az anyanyelv olyan színtű elsajátítása, amely hozzásegíti a gyermeket:
A családi szokásokat alapul véve a gondozás segítségével gyermekeink szükségletét, jó közérzetét, mozgásigényét kielégítjük. Elősegítjük testi képességeik fejlődését az önállóvá válást, igényességet, rendszerességet és hozzájárulunk az egészséges életvezetési és egészség megőrzési szokások kialakításához:
Gyermekeink lelki egészségének megalapozása és megerősítése az érzelmi biztonságot nyújtó, derűs légkör megteremtésével, amelyhez elengedhetetlen a szeretetteljes, empatikus, elfogadó, következetes bánásmód és a változatos gyermeki tevékenykedés feltételeinek megteremtése az alábbiak szerint:
A „totális érzékelő apparátus" kialakítása, amely a világ reális differenciált megismerését biztosítja. Minden esetben szorosan kíséri a nyelvi fejlesztés, és a motoros megtapasztalás:
„A játszótársam mond, akarsz-e lenni
akarsz-e mindig, mindig játszani......"
A játék a 3-7 éves gyermek mindennapjait átszövő, mással nem helyettesíthető, legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége. Legfőbb ismérve, hogy szabad, belülről indítatott és vezérelt tevékenység, amelyhez nagyfokú örömélmény társul. A játék minőségi változása, fejlődése a gyermeki fejlődés egészének a tükre. Benne ötvöződik úgy a mozgás, mint a szocializáció és a kognitív képességek fejlődése.
A játék során lehetőségünk nyílik a tapasztalatszerzés biztosítására, az értékalapozásra, valamint a képességek, szokások begyakoroltatásán keresztül kiépíthetjük a környezettudatos életszemlélet csíráit. Így válik a játék személyiségfejlesztés alapvető eszközévé.
CÉLUNK
Foglalkozási formák:
Játékos jellegű, célra irányuló tevékenység, amely külső irányítással folyik. „a napi élet feltételeinek közös megteremtése"érdekében.
A gyerekektől belső fegyelmet, kötelezettségvállalást és annak teljesítését igényli.
A saját magukért és a társakért végzett játékos tevékenység értelmének, szükségességének és örömének felfogása, átélése.
A nap egészét átható folyamat, amely szoros kapcsolatban áll minden nevelési területtel és gyermeki tevékenységgel, elősegítve a tárgyi-és emberi környezethez fűződő érzelmek, kapcsolatok, ismeretek alakulását. Az óvodás gyermek érzelmi indíttatását alapul véve, céljaink eléréséhez tudatosan építünk a viselkedést irányító, tevékenységet elindító érzelmek hatására.
A környezet megismerése során három, a gyermeki tapasztalatszerzés szempontjából egymástól elválaszthatatlan, ugyanakkor a tervezést tekintve elkülöníthető területre helyezzük a hangsúlyt:
Gondot fordítunk arra, hogy:
A tervek, előrevetítik az elkövetkező időszak kellemes eseményeit.
Ünnepeinket három csoportra osztjuk:
Környezetünk ismeretén, megbecsülésén, rendben tartásán és alakításán keresztül a megfelelő érzelmi kötődés kialakításával az élet tiszteletére és a tárgyi környezet óvására nevelünk:
A CSOPORTOK SZERVEZÉSE
Több éves hagyományainkat, helyi adottságainkat és a pedagógusaink attitűdjét figyelembe véve szervezünk homogén és heterogén csoportokat is. A csoportok szervezésének alapja a felmenő rendszer, mely megszünteti a korcsoportismétlés miatti csoportváltást. A vegyes csoportokban az egymáshoz közeli korosztályok találhatók.
A hagyományos óvodai élet szervezése az integrációval kiegészül a speciális ellátásokkal és fejlesztésekkel.
Napirend
Jól szervezett napirenddel hozzájárulunk az egészséges fejlődéshez szükséges biológiai és pszichológiai feltételek megteremtéséhez, elősegítjük a szokások kialakulását. Célunk, hogy a félfolyamatos napirend mellett minél gördülékenyebben teljenek az óvodai mindennapok és az elkerülhetetlen várakozáshoz szokjanak hozzá gyermekeink.
SNI-s gyerekek szülei fokozottabban kövessék nyomon a gyermek napirendjét, igazodjanak az egyéni fejlesztés ütemezéséhez.
A napirend összeállítása tükrözze az SNI-s gyermek igényeit, szükségleteit. (Más a tevékenyégi idő, hosszabb az étkezés időtartama, a gyermek gyorsabban elfárad, több gyakoribb pihenésre van szüksége.)
Heti rend
Az ésszerű, az adott gyerekcsoporthoz igazodó heti rend a folyamatosság, a rendszeresség, és a nyugalom kialakítását segíti elő csoportjainkban.
Az általános napi és heti rend mellett azzal párhuzamosan pontos időbeosztással történik a speciális megsegítés.
Elveink
| Korcsoportok | Kötött foglalkozás | Kötetlen foglalkozás |
| 3 - 4 évesek | Testnevelés |
Külső világ megismerése |
| 4 - 5 évesek | Testnevelés Külső világ megismerése Matematika |
Ének, zene, énekes játék Vers, mese, Rajzolás, mintázás |
| 5-6-7 évesek | Testnevelés Külső világ megismerése Matematika Ének, zene, énekes játék Rajzolás, mintázás |
Vers, mese |
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!
ograda.hupont.hu
► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ
olcso-hotel-kereso.hupont.hu
3. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ
► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !
ogrodzeniowe.hupont.hu
4. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.
► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.
olcso-autoberles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
7. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!
jelensegek.hupont.hu
10. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
11. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
12. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
13. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
14. Segítség!Óvodás a gyermekem!
► Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.
ovianyu.hupont.hu
15. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
18. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
19. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
20. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
21. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
22. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
23. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
24. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
25. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
26. Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger
► "Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője
abrahamgyermekei.hupont.hu
27. Piccolo Pizzéria Dunaharaszti
► Dunaharaszti, Északi ipari park Díjtalan házhoz szállítás 990 Ft feletti rendelés esetén Dunaharaszti,Taksony,Alsónémedi 3490 Ft feletti rendelés esetén Szigethalom,Szigetszentmiklós,Dunavarsány ,Soroksár területén.06-70-200-90-54
piccolopizzeria.hupont.hu
28. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
29. kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
► Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260
felujitasepites.hupont.hu
30. Vállalok Kőműves munkát! Falazást, vakolást, betonozást.
► Továbbá lakáselujítást és családiházépítést. Kisebb munkákat is elvégzem.Bp és pest megyében. Tel : 06 20 594 02 60
ganyolokomuves.hupont.hu
31. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
32. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
33. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
34. LUFIHAJTOGATÁS BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN
► Szórakozás, móka, kacagás? Lufiarcok a megoldás! Hívd Timit, és Krisztiánt.
lufiarcok.hupont.hu
35. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
37. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
38. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► „Ne várjunk mindent az iskolától. Az iskola nem taníthat meg mindenre, ami az élethez szükséges. Lássunk magunk is a dologhoz...” (Kodály Z.)
jankovicslajos.hupont.hu
40. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
41. Jóban-Rosszban
► Minden ami Jóban-Rosszban!
jobanesrosszban.hupont.hu
42. Eredetiségvizsgálat a II. kerületben
► II kerület Alsó Törökvész út 5. 06 70 242 9575
eredetvizsga-obuda.hupont.hu
43. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ
► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.
gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu
44. "A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség
► Ez a megnevezés az Atlantiszi Kabbalából ered, ami által valódi Énünkhöz közeledünk, létünk értelméhez. Itt, egy Útat mutatunk neked. Méghozzá azt, hogyan találd meg a te belső utadat, és hogyan teremts, alkoss az életedben gyümülcsöző dolgokat.
reikienergia.hupont.hu
45. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
46. TAR LŐRINC BARÁTI KÖR (TLBK)
► "Palócnak lenni kegyelmi állapot"
tarlorincegyesulet.hupont.hu
47. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
► Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek!
rozsagobelin.hupont.hu
49. Selena Gomez rajongók hivatalos oldala
► új képek a Selenás képek mappában
selenagomez-fan.hupont.hu
50. Negyedik Műszak zenekar honlapja
► Debrecen
negyedik-m-zenekar.hupont.hu
51. MiniFini Fornetti Apróságok boltja
► MiniFini Fornetti - Ha éhes vagy...
minifini.hupont.hu
52. Aszfaltozás,Útépítés, Profi Minőségben Dolgozunk, Jó Áron, Országosan !
► Aszfaltozás, Már csak az aszfalt hiányzik? Gyors, hatékony, költség optimalizált aszfaltozás egész Magyarország területén, Hívjon Bizalommal!! Tel:( 06/70/770-3547)Mivel magas minőségben dolgozunk ! Jó Áron !
ujaszfalt.hupont.hu
53. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
54. Falszigetelés,Injektálás,Acéllemezes falszigetelés 0670-402-0255
► Falszigetelés,Injektálás,Utólagos falszigetelés,Acéllemezes-falszigetelés,Dryzone-szigetelés Profi falszigetelés,a legkedvezőbb tavalyi árakon.Hívjon minket megéri 0670/402-0255 Az elvégzett munkánkra 20 Év garanciát adunk. Falszigetelés Injektálás
zelinkosandor.hupont.hu
► Félrelépni is okosan kell! Mi segítünk ebben.
saonaingatlan.hupont.hu
56. Pack-Kolor Kft Élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártása és forgalmazása
► Ekészűlt az új webshop biztonságos könnyen kezelhető ! Kattints a linkre !!
packkolor.hupont.hu
57. Napsugár Szépségszalon műköröm, fodrászat
► Hajhosszabbítás, műköröm, fodrászat
amarillisz.hupont.hu
58. Asztalitenisz Centrum Budapest/asztalitenisz asztal bérlés, edzés, oktatás
► Ha még nem tudsz pingpongozni, de szeretnél megtanulni, ha még csak "amatőr" vagy, de szeretnél megtanulni jól asztaliteniszezni, ha már jól játszol, de még jobb szeretnél lenni, vagy csak egyszerűen jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed...
asztaliteniszcentrum.hupont.hu
59. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
60. Párizs,Franciaország ,Telekocsi Balatonra, utazás nyaralás kirándulás
► Budapest, Párizs,Franciaország ,utazás ,nyaralás,kirándulás,tengerpartokra Balatonra osztálykirándulás űzleti utak munkásjáratok külfőldre belfőldre, csapatépítő utak, turista utazás,csoportos utazások kis buszokkal, Párizs ,Lyon,Marseille,Avignon
budapest-parizstelekocsi.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
62. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!
► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.
aluport.hupont.hu
63. Asztalos munkák Budapesten és környékén POLLER PÉTER
► Bútorok,és minden más,amit a megrendelő fából álmodott meg !
asztalos-poller.hupont.hu
64. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Amíg Élek Animés Lélek!!
animehungaryfans.hupont.hu
► Ha szeretne olyan neurológus szakorvoshoz fordulni, aki a beteget személyre szabott kivizsgálásban, és kezelésben részesíti,akkor forduljon hozzám bizalommal.
neurologus.hupont.hu
67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
longlifehome.hupont.hu
68. iPhone App
► Itt mindent megtalálsz amit az iPhonról tudni kell. Játékok,programok segítségek a használatához.
iphoneapp.hupont.hu
69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pirampelj.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
71. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés
► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.
hulladekpapir.hupont.hu
72. SZERESS ÉLNI, MERJ ÖRÜLNI, FOGADD EL ÖNMAGAD LÉTEZÉSÉT HISZ FONTOS VAGY !
► MEGLEPŐ KEZDET?MOST MÉG LEHET!DE KÉSŐBB!?MAGYARI JÁNOS REIKI MESTER VAGYOK ENERGIA GYOGYITÓ.UGYANAKKOR BIZTON ÁLLITOM HOGY AZ EMBEREK TÖBBSÉGE MEGTUDJA MAGÁT GYÓGYITANI!!!
orommel-letezni.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
aaaanimeeee.hupont.hu
► Kedves Látogató ! Itt szeretném bemutatni a saját magam készített gobelin képeimet.Most már mint nyugdíjasként varrogatok Kecskeméten. Mindig is kézimunkáztam kb.20 éve gobelinezek.Sokat megvettek már de rendelésre is készítek.
gobelin-mester.hupont.hu
75. Tündérputtony
► Minőségi babahordozók és kiegészítők megfizethető áron. Mert hordozni jó!
tunderputtony.hupont.hu